Egyik kedvenc témám, ugyanis ez itt kb. nem létezik. Amikor Magyarország után újra idecsöppenek, mindig lesokkolódom, mert itt még mindig osztogatják a nejlonszatyrokat boldog-boldogtalannak és mindent bezacskóznak. Láttam már olyat is, hogy egy banán ment egy zacskóba, az pedig 1 szatyorba, ami itt teljesen normális. Szerintem egy vásárlás alkalmával pl. ebben a Small nevű helyen minimum 20 nejlonzacskó és ugyanennyi nejlonszatyor kerül a szalagra.
Próbálkoznak a szelektív hulladékgyűjtéssel, de a hulladékcsökkentéssel nem.
Tehát ezen a terepen próbálkozom a kis vászonzsákjaimmal, dobozaimmal. Amúgy is csodálkozak, hogy miért nem tudok én oroszul, így nem zavar, ha kínainak néznek (na, jó, annak biztos nem :D ) szóval csodabogárnak.
Mit tudok itt tenni, meg egyébként is mikre jöttem rá?
1. Vannak olyan boltok, ahol a kenyerek és péksütik ki vannak téve, ilyenkor a legkönnyebb a helyzet, mert a kasszánál nem szólnak. Ahol ki kell kérni a pultból, nekik odanyomom a kis szütyőm. Eleinte néztek, hogy mit akarsz csájé, aztán elmutogatom.
2. Ha nagyon elszánt vagyok és nem felejtem el bepakolni a dobozokat a gyerekkel együtt, akkor a húsokat ebbe kérem. Megcsinálják, nagy örömömre, igaz, hogy volt, hogy odahívtak 1 biztonsági őrt is, de ezek engem nem zavarnak. :D Azt, hogy néznek, hogy mit csinál ez a hülye - megszokható. :D
3. Ha nincs doboz és pl. húst akarok venni, nagyobb mennyiséget kérek és otthon kiporciózom és úgy rakom a fagyasztóba.
4. Piac! Igaz, itt is, ha tehetnék becsomagolnának engem is, de a heves tiltakozásomra csak elrakják a zacskóikat és beleteszik az enyéimbe. <3
5. Jól átnézem a kínálatot, hogy mit mibe csomagolnak. Előnyben részesítem ilyenkor a papírt és az üveget, mert ezek még mindig jobb alternatívák, mint a műanyagzacskók és a konzervek.
6. Ha sehogy nem tudom elkerülni a csúnya csomagolásokat, jöhet a mosogatás és a szelektív kuka, itt is próbálom egyébként a legnagyobb kiszerelésű dolgokat venni. (Pl.: 5 liter olaj, 5 kg rizs...stb.)
Még van mit fejlődni, azért igyekszem!!! :)