Több, mint egy éve nem írtam, nagy bánatomra. Az elmúlt pár napban annyi különleges élmény ért, hogy dokumentálnom kell ezeket.

Lassan egy éve egyébként elég össze-vissza életet élünk kis családunkkal. 
Kazahsztán - Hajdúböszörmény - Debrecen - Nyíregyháza vonalon mozgunk leginkább Heidivel, István pedig jobbára KZ-ban.

Ebben az évben először április 3-án érkeztünk a kazah fővárosba, Astana helyett immár Nur-Sultanba (no comment), ahol az első két hétben meglepően meleg fogadtatásban részesültünk, már ami az időjárást illeti, aztán két hétig alig tudtunk kimozdulni, mert akkora szél volt, vagy hó, vagy eső. Visszacsöppentünk a télbe, ami elég nyomasztó volt, ráadásul az ember úgy érzi magát, mintha kb. a Holdon élne. Mivel szó szerint a madár se jár erre, a növényzet gyér, még az öröközöldek sem bírják ezt a klímát, nincsenek színek, rügyező fák, orgonaillat...stb.

Maga volt a mennyország, amikor a tavaszi kiruccanásunk első, rövid megállójához érkeztünk, Almatyba, a régi fővárosba.
Amikor leszálltunk a gépről, alig tudtuk befogadni a látványt. Havas hegyek, dús növényzet, zöld fű, pitypangok. Heidikének is káprázott a szeme, úgy rácsodálkozott a természet színeire. 
Fellélegeztünk hogy igen, végre részesülünk kicsit a tavaszból.